Ilyenre sincs gyakran példa: jön az ősz, és nem emelkedik a gáz ára.

Ilyenre sincs gyakran példa: jön az ősz, és nem emelkedik a gáz ára.  A kormány az áfakulcs mérséklésével állná útját a drágulásnak. Az energiahordozót jelenleg 25 százalékos forgalmi adó terheli, s ez várhatóan 18-ra csökkenne, vagyis a gáz ugyanabba a kedvezményes termékkörbe tartozna a jövőben, amelybe a távfűtés. Az áfacsökkentés önmagában 5,6 százalékkal mérsékelné az árat, de a fogyasztóknak így sem lesz kisebb a gázszámlája, mert ez a szolgáltatóknál maradna. Maradéktalanul persze így sem lesznek elégedettek a szolgáltatók, hiszen ők nyár elején még azt állították, 15-20 százalékos emelésre lenne szükség.– A tárca célja, hogy ne növekedjenek a lakossági terhek, vagyis a szolgáltatók ne emeljenek árat – mondta Völner Pál, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium gázszolgáltatókkal tárgyaló államtitkára. Ezenkívül a cégek a költségeiket is csökkenthetnék, mégpedig úgy, hogy a kihasználatlan ügyfélszolgálatokat bezárnák, illetve rövidebb ideig tartanák nyitva. A szolgáltatók kérték azt is, hogy ne 90, hanem akár 60 vagy 45 nap késedelem után is kikapcsolhassák a gázt a nem fizető adósoknál, ami szintén megtakarítást jelent a cégnek.

 

Kiemelt videóink