Harmadszor is megmozdult a föld!

A Richter-skála szerinti 3-mas fokozatú földmozgást sokan érezték, de senkit sem kellett kitelepíteni és károkról sem kaptak információt a katasztrófavédelmi szakemberek.Szabó Péter az igazgatóság helyettes vezetője a Független Hírügynökségnek arról számolt be, hogy számtalan bejelentés érkezett hozzájuk, de mindegyik leginkább arról szólt, hogy a lakosság észlelte a rengéseket. Mozgó csillárról, televízióról, megzörrenő üvegtábláról számolt be a lakosság. Ezzel együtt sem az igazgatóságra, sem pedig a tűzoltóságokra nem érkezett kárbejelentés - közölte az igazgató helyettes.Egy miskolciszemtanú a Független Hírügynökségnek elmondta: hajnali fél négy körül érezte a földmozgást és ijedtében kiugrott az ágyból. Elmondása szerint megmozdultak a bútorok és az ablakok is a lakásban. Kevéssel ezután újabb rengéseket észleltek. A boon.hu portálra felrakott olvasói beszámolók szerint a rengéseket Miskolcon kívül Alsózsolcán, Felsőzsolcán, Mályiban, Sajóládon, Kistokajban, Nyékládházán és Bükkszentlászlón is érezték.Négy nap alatt ez volt a negyedik földrengés a borsodi megyeszékhelyen és környékén. Előbb 2,1-es, majd egy 2,5-ös fokozatú földmozgást érzékeltek a berendezések. Ezt követte a ma hajnali 3-mas erősségű mozgás.forrás: FH

 

Kiemelt videóink